2009. január 18., vasárnap

HOUG előadás

Nagy örömömre szolgál, hogy az idei HOUG-on (nagy valószínűséggel) előadóként fogok részt venni. Az előadás a TDK-ra készített IPTV rendszerhez készített kiszolgáló rendszer prototípusát, a tervezés nehézségeit és a megvalósítást mutatja be. Az előadást természetesen nem egyedül fogom tartani, mivel a megoldás, amivel pályáztunk több embert is érint a tanszékről, a társam Kardkovács Zsolt lesz.
A félév eleji megbeszélésekkor Sárecz Lajos leszögezte, hogy az idei HOUG részvétel feltétele lesz egy TDK dolgozat megírása, azt azonban remélni sem mertem volna, hogy ilyen szorosan fog kapcsolódni a HOUG-hoz. Számomra ez mindenképp nagy lehetőség, hogy gyakoroljam és fejlesszem előadási képességeimet nagyközönség előtt (reméljük sokan kíváncsian lesznek ránk), ráadásul a gyenge TDK szóbeli szereplésemet is javíthatom.
Ezek az információk még nem hivatalosak, mert csak a pályázatot adta le Zsolt, a program még nem készült el az idei HOUG-ra. Ha majd ott szerepel a nevünk és témánk a programban, akkor válik véglegessé.
Addig is érdemes néha ránézni a HOUG hivatalos honlapjára, hátha felkerült már a program.

TimesTen telepítés windowsra

A minap bukkantam erre a kis Viewlet-re, amely összesen 64 állomáson keresztül segíti a kezdő TimesTen telepítőket. A bemutató windows környezetben lett felvéve és nagyon szemléletesen mutatja be, hogy nem is kell olyan bonyolult utat bejárnunk ahhoz, hogy egy működőképes TT példányunk legyen kedvenc operációs rendszerünkön.
Felhívnám a figyelmet azonban arra, hogy a telepítés egyszerűségével szemben a TimesTen példányunk és a DataStore-ok kezelése velősebb feladat. Ehhez segítséget itt találhatsz, a hivatalos dokumentációk között.
Jó szórakozást!

2009. január 11., vasárnap

HOUG 2009

Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a HOUG (Hungarian Oracle User Group) konferenciája április 6-9-ig. Az eseményre lehetőség van előadóként pályázni, melyről már több hírportál is beszámolt: computerworld, hwsw. A pályázat menetéről, feltételeiről és pontos kiírásáról a HOUG hivatalos weboldalán kaphatsz tájékoztatást. A helyszín a régi, a Balaton partján lévő Hotel Azúr, Siófok ad otthont a találkozónak.
A tavalyi tapasztalatok alapján idén is érdekes és szakmai tartalomban gazdag előadásokat hallgathatunk végig, melyet az igényes környezet és a szálloda szolgáltatásai még kellemesebbé tesznek.