2007. október 10., szerda

Önálló Labor téma

Ez a blog azért jött létre, hogy figyelemmel kísérhesse és kommentálhassa bárki a kutatási tevékenységemet a memória-adatbázisok témakörében. Ezen belül is a TimesTen Oracle technológiával fogok foglalkozni, mely számomra jelenleg még csak egy nagy feket folt, de remélhetőleg a jövőben nagyon sok mindent fogok megtudni róla. Ez a kutatás a 7-ik féléves Önálló labor című tárgy keretein belül zajlik, amely úgy működik, hogy egy általam kidolgozott ütemterv alapján haladva a konzulenseimmel folyton egyeztetve tárom fel a technolóia lehetőségeit. A félév zárásaként elő kell állnom egy közepes terjedelmű tanulmánnyal, egy írásbeli és egy szóbeli bemutatóval. Jelenleg a konzulenseim Kardkovács Zsolt(TMIT) és Marton József(DB) segítik a munkámat.

Az általam kidolgozott ütemterv:

Feladat/téma címe: Oracle 10g és 11g technológiák

Tervezett munkafázisok a félév során:
2-4. oktatási hét: Ismerkedés a technológiákkal, megbeszélések. Édeklődési kör feltárása. Személyre szabott feladat kiválasztása: Memória adatbázisok, TimesTen rendszer.
5-6. oktatási hét: Irodalom gyűjtése, megfelelő dokumentációk kiválasztása. Ismerkedés a témával.
7-8. oktatási hét: A téme megismerése. Feltárni, hogy milyen lehetőségeket rejt magában a technológia.
9-10. oktatási hét: A feltárt lehetőségek részletesebb vizsgálata.
11-12. oktatási hét: Tesztesetek készítése egy példa adatbázishoz, mellyel igazolom állításaimat.
12. oktatási hét: Írásbeli összefoglaló elkészítése és bedása a konzulensemnek.
13. oktatási hét: Tanulmány véglegesítése, utolsó konzultáció.
14. oktatási hét: Szóbeli beszámoló a tárgyfelelősnek.


A félév első négy hetében azért nem tudtam érdemleges munkát vállalni, mert a 3. és 4. héten Japánban voltam kiküldetésen. Viszont innentől kezdve kész vagyok a témámba beleásni magam.

Nincsenek megjegyzések: