2008. április 12., szombat

HOUG 2008

Lezajlott az idei HOUG konferencia, melyen idén először én is részt vehettem 3 "sorstársam" társaságában. Köszönet érte az Oracle Hungary Kft. -nek és természetesen Sárecz Lajosnak a meghívásért.

A rendezvény ideje alatt plenáris és szekció előadások voltak, de esténként a szórakozás sem maradt el. Minden nap a plenáris előadásokkal kezdődött a nap, de arra az első napot kivéve nem sikerült odaérni, mert az ébredés és reggeli eléggé elhúzódott. Rendszerint az első kávé szünetre, vagy az azelőtti előadásra értünk a helyszínre. Mentségünkre legyen, hogy minket nem a Konferencia helyszínén, a Hotel Azúrban szállásoltak el, hanem 10 percre onnan, a siófoki móló legvégén a Hotel Yacht Klubban.

Visszatérve a konferenciára sok pihenésre nem maradt időnk, mert mindig akadt érdekes előadás, amit nem lehetett kihagyni, így reggeltől(délelőtt) délután 5-6-ig elfoglaltuk magunkat. Utána akadt egy kis pihenő, majd vacsora, ami után rendszerint érdekes programokkal kedveskedtek a szervezők. Itt kiemelném az esténként díjmentesen fogyasztható csapolt Heinekent :) Persze más ital is ingyen volt a résztvevőknek, de én csak ezt próbáltam ki.

Az előadások közül legjobban Hoppán Gergely (Alpha Consulting 1996 Kft.) Blogoljunk és prosperáljunk című előadása tetszett, aki arról beszélt, hogy mi értelme egy szakmai blognak és azt hogyan kell írni ahhoz, hogy minél többen olvassák. A legjobban az a rész tetszett, amikor egy blogot egy nőhöz hasonlított kiemelve a két végletet. Egy céges honlap unalmas, lassan frissülő, száraz. Egy személyes blog szubjektív, abszolút szórakoztató és érdekes. Ennek a kettőnek az ötvözete adja a szakmai blogot, mely szórakoztató céges weboldal. És akkor a hasonlat: "Amikor feleséget választunk, akkor az a célunk, hogy a hölgy legyen egyszerre úrinő is, meg szexistennő is." Ez vitte a pálmát.

Volt még érdekes előadás bőven, de talán Papp Péter (Kancellár.hu) Oracle Hacking háziasszonyoknak című előadását érdemes kiemelni. Az előadás egy demóból állt, ahol megmutatta, hogy kell eltéríteni egy Oracle 10g patchek nélküli rendszert egy távoli gépről. Azt hiszem a hallgatóság majd lefordult a székről amikor már azt is elérte, hogy minden jogot megkapjon az egyszerű felhasználónk. Ültek a teremben sokan, akik ebben a pillanatban legszívesebben felhívták volna céges adatbázisuk adminisztrátorát, hogy azonnal telepítse fel a patcheket... :) Én mindenesetre jól szórakoztam.

Kardkovács Zsolt (BME TMIT) és Benkő Borbála (BME TMIT) közös előadását is volt alkalmam meghallgatni, melyben arról számoltak be, hogy milyen eredményeket értek el a saját magyar szótövesítő rendszerük fejlesztésében. Ennek alapja az Oracle Text technológia, mely lehetőséget ad arra, hogy szövegeket kezeljünk, rendszerezzünk OracleDB alapokon. Az általuk elkészített rendszer a HunLexer, amit egy rövid demón keresztül prezentáltak.

Nagy örömömre szolgált, hogy két előadás is volt TimesTen témakörben, így egy kis betekintést kaphattam a TT ipari környezetben lévő használatáról.

Az első előadást Ökrös Péter (Astron Informatikai Kft.) tartotta Oracle TimesTen for Real Time Business címmel. Az előadás első része a TimesTen technológia ismertetéséről szólt, majd két megvalósítást hozott fel példának, ami Magyarországon egyedülállónak mondható.
Az első példa egy Applikációs adatbázis felgyorsítása a Mavir Zrt.-nél, mely az első magyar TT prodzsekt volt. Ez nem volt egyszerű feladat, mert egy valós idejű vezérlőrendszerből kellett valós idejű konvertálást végezni az alkalmazások számára. Ezt a TimseTen Cache Connect funkciójával valósították meg.
A megoldandó problémák a következők voltak: gyorsabbnak kell lennie (10x, ha már Times<->Ten), tárolt eljárásokat pótolni kellett (mivel a TT nem támogatja), nagy rendelkezésre állás biztosítása Oracle adatbázis tárolt eljárásaival, TT csak valós (materializált) adatokat kezel. A feladatokat sikerrel oldották meg és a rendszert tényleg sikerült felgyorsítani, ha nem is tízszeres sebességre. Tanulságként annyi vonható le, hogy a TimesTen nem minden esetben gyorsít fel egy már meglévő rendszert, főleg akkor nem, ha ehhez nincs megfelelő szakértelem. Viszont, ha hozzáértő szakember készíti el a terveket, akkor jelentős gyorsulásra tehetünk szert.
A második példa egy Ügyviteli Jelentési Rendszer felgyorsítása volt, ahol a fő gondot az okozta, hogy az alkalmazásokhoz nem lehetett nyúlni, tehát egy olyan integrációs megoldást kellett kitalálni, ahol a beillesztett TimesTen réteg transzparensen tudja ellátni a feladatát. Ezt ugyancsak a Cache Connect funkcióval valósították meg. Érdekessége a dolognak, hogy összesen 10 mérnöknap ráfordítással értek el átlagosan 3x sebesség növekedést. Természetesen további ráfordítással és fejlesztéssel a sebesség tovább növelhető.
Az előadás végén még megemlítésre kerültek a TimesTen további alkalmazási területei, mint például a Call Center-ek (azonnali hibafeloldás), telekommunikáció (sms nyugtázás), banki alkalmazások (gyorsabb adathozzáférés).

A másik TimesTen előadást Mészáros András (Allround Informatikai Kft.) tartotta A TimesTen lehetőségei a Magyar Telekom mobil árazó rendszerében címmel. Az előadó arról számolt be, hogy a TimesTennel milyen eredményeket lehet elérni ezen területen. Ez egy tanulmány ismertetése volt, a megvalósítás még várat magára. Szó volt a számlázó rendszer architektúrájáról, komponenseiről és hogy mihez érdemes hozzányúlni ahhoz, hogy teljesítmény növekedést érjenek el. Megemlítette a tervezési döntéseket is, valamint az elvárásokat a fejlesztéssel kapcsolatban. Az előadás végén összefoglalta a vizsgálat menetét és a mérések eredményeit. Természetesen megéri elvégezni az átalakítást a TT felhasználásával. Az előadó megemlítette, hogy a várt eredményeken túl egy pozitív észrevételük is volt, mégpedig, hogy még kedvezőtlen helyzetben is nagyon gyors volt ez megoldás. A mérések alapján jó választás.

Ezeken kívül természetesen még sok előadást meghallgattam a három nap alatt, azonban nem sikerült megszerettetnem magammal a Business Intelligence témát. Pedig én megpróbáltam. Összesen három ilyen témájú előadást hallgattam végig, de kivétel nélkül mindnek a vége felé már kapartam a falat. Volt amelyikről ki kellett jönnöm. Na de mindegy.
Összességében nagyon hasznos volt a konferencia és örülök, hogy elmehettem. Remélem jövőre is részt vehetek, talán már a másik oldalon...

6 megjegyzés:

Zoltan Tanczos írta...

Mi a baj a BI-jal? :) Az előadások voltak rosszak, vagy az előadók, vagy a témák?
btw. kik voltak az előadók, és mikről adtak elő?

Zoltan Tanczos írta...

heh, a program elvileg fentlenne houg.hu-n, gyakorlatilag 404 :)
http://houg.hu/pls/apex/f?p=houg:konferencia:2860939182797892

Éberhardt Péter írta...

Szia!
A BI-jal semmi baj nincs, sőt valószínűleg nagyon jó dolog és hasznos. Szerintem nálam nem stimmel valami, mert ahogy ezt a témát tárgyalják attól a falra tudnék mászni. Konkrétan azzal van a problémám, hogy például egy riportkészítést, ami egy nagyon könnyen érthető dolog, azt úgy magyarázzák el, mintha tök bonyolult volna. Valószínűleg eddig is készítettek a cégek hasonló kimutatásokat, mert már korábban is úgy gondolták, hogy hasznos dolog, de most ezt automatizálták, készítettek egy egységes kezelői felületet és elnevezték BI Publishernek. Ennek a folyamatnak a részletes bemutatása nagyon unalmas volt és ez lefelé vitte a BI indexet nálam.
Sajnos most ez a véleményem, de nyitott vagyok arra, hogy valaki elmagyarázza és megértesse velem ezt a BI dolgot.
A programokról annyit, hogy két nap is volt egész nap BI szekció, ahol megállás nélkül ebben a témában lehetett előadásokat hallgatni. Valamint az utolsó nap is egy 60 perces előadás Czinkóczki László tolmácsolásában. Ha jól tudom, akkor az előadások fóliái elérhetőek lesznek. Nem tudom, hogy a program miért nincs már kint.
Üdv!
Peti

Zoltan Tanczos írta...

Eddig minden olyan előadás, amit Czinkóczki tartott, az nagyon pörgős, és érdekes volt, és nagyon nem ment el a "nézdmeg milyen szép színes, és még pörög is!" stílusba. A mostani miről szólt?

Amúgy nem véletlen mentem el énis inkább az "adattárház" rész felé, szal én is inkább ott látom a kihívást, hogy hogyan hozzuk létre azt, amire majd a csili-vili publisher-ek meg dashboardok épülnek.

Éberhardt Péter írta...

Akkor valószínűleg ez lehetett a baj, mert adattárházakról vajmi keveset hallottam a BI szekcióban. Mindig csak ezek a diagrammok, meg grafikonok... Az adattárházakkal inkább érdemes szerintem foglalkozni.
A mostani előadás arról szólt, hogy hogyan kell konkrétan egy riportot megcsinálni az adatforrásoktól a végleges kinézetig. Az adatforrások kezelése még érdekes volt, de amikor a különbőző megjelnési sémákat boncolgattuk, akkor jobbnak láttam kimenni az előtérbe és egy kis hűsítőt magamhoz venni.

Izsák Tamás írta...

Sziasztok,

a HOUG 2008 konferencia előadásainak anyagai már elérhetők a HOUG archívumában.

üdv.:
Izsák Tamás
www.APEXblog.hu
www.APEXhosting.hu